Sziasztok!
Te jó ég! Utoljára január 4-én volt rész! Ne aggódjatok, nem tűntem el, csak most az utóbbi időben rengeteget kellett tanulnom/készülnöm a vizsgákra.:// Remélem nem okoztam ezzel a résszel csalódást, és ha minden jól megy, rendszeresen tudom mostmár hozni a részeket, de nem ígérek előre semmit, mert most van az év végi hajrá, és van min javítanom. :D
***
Ki lehet az ilyenkor? Biztos valami tanár, mert ilyenkor a diákok órán vannak. Inkább elindultam a kijárathoz, úgy érzem nem tudok a suliban több időt eltölteni. Teljesen kivagyok.
Sokszor megfogalmazódik bennem a kérdés. Élet vagy halál? Te jó, ég tiszta Fűrész, amit még annak idején néztünk a barátnőmmel és én állandóan féltem. Viccet félretéve, most jön a sorsdöntő kezelés. Túlélem vagy nem. Ezt már csak a Jóisten tudja. Ahogy toltak be a műtőbe, egyre több emlék jutott eszembe és rengeteg kép villant be. Emlékszem, amikor Édesanyámat kérdeztem a halálról, még egész kislánykoromban. Mindenféle furcsa dolgott mondott, amit akkor nem értettem, de mára kitisztult előttem minden. Lelkiekben már felkészültem arra, ha esetleg nem távoznék élve a műtőből. Ennek az esélye nagyon nagy. Érezem, hogy meg fogok halni. Az ilyesmit érzi az ember. Remélem jó ember voltam, de ha mégsem, elkéstem. Nem szeretném, ha a szeretteim miattam szomorkodnának, mert nekem jobb lesz úgy. Átköltözöm az örök vadászmezőkre. Remélem bűneim bocsánatot nyertek és a mennybe kerülök, nem a pokol tüzén égek el. A gondolatmenetemből az orvos lágy hangja zökkentett ki.
- Ms. Collins, felkészült? - mosolyodott el halványan, a hatalmas injekcióval a kezében.
- Igen. Kérem, ha nem élem túl, mondja meg a vőlegényemnek, nagyon szeretem és ne búslakodjon miattam, én már örök nyugalomra leltem. - mosolyogtam vissza keserűen. Nem szeretnék meghalni ilyen fiatalon, előttem az élet, de én csak a rák egy áldozata vagyok.
- Rendben. Én megteszek minden tőlem telhetőt. - adta be a szurit, amitől mély álomba szenderültem.
#Niall
Itt ülök a műtő előtt lassan 7 órája, de még mindig nem jött ki az orvos. Nem aludtam már régóta, de nem is tudtam volna úgy aludni, hogy közben a szerelmem élet és halál között van egy műtőasztalon. Fel-alá járkáltam, kezdtem elveszíteni a türelmem. Lana szülei és Hayley is hasonló cipőben járt. Kezdtünk mindannyian kritikus állapotba kerülni, amikor három óra múlva kijött az orvos.
Arcáról nem tudtunk semmit leolvasni. Ez feldühített. Mikor odaért hozzánk idegesen kérdeztem, hogy él-e még életem legfontosabb személye. Arra kért, hogy üljek le és nyugodjak meg. Könnyek kezdték mardosni a szememet, de aztán végre megszólalt a doki.
- A műtét... Sikeres volt. De Lana még alszik, és a szervezete le van gyengülve. - közölte, majd visszament a műtőbe. Egyesével tört ki mindenkiből a zokogás, de ezúttal az örömtől. Túlélte. Olyan boldog voltam, mint még soha. Elöntötte egy érzés a szívemet, amit még nem tapasztaltam.
Átszállították Lanát egy kórterembe, és pár pillanatra láthattam. Az arca hófehér, a szája ki volt száradva, a haja kezdett kinőni, szemei le voltak hunyva. Megbabonázott a látványa.Az orvos megkért minket, hogy távozzunk, mire nagy nehezen eleget tettünk a kérésének. Beültem az autómba és hazahajtottam, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Azt nem tudom mi, de valami nem stimmelt.
Leparkoltam a házunk előtt, és mikor felmentem, olyan üresnek éreztem ezt a helyet. Ledőltem egy kicsit pihenni a kanapéra, ahol egyből elnyomott az álom.
Csörgött a telefonom. Az orvos keresett a kórházból, Lanával kapcsolatban.
- Jó napot, Niall Horan?
- Jó napot, igen.
- Lana szervezete nagyon legyengült, nem akartam elmondani, de nem élte túl a műtétet. Tudom, orvos vagyok, de nem akartam, hogy végleg összetörjön. Sajnálom. Őszinte részvétem.
- Hogy mondta?! Hazudott?! - könnyeztem és közben ordítoztam.
Csapzottan, zihálva felébredtem. Ez csak egy rossz álom. De Lana mellett a helyem. Felugrottam a kanapéról, amitől kicsit meg is szédültem, de nem érdekelt. A szerelmem mellett a helyem.
